2018. március 19. Tizenkét csapat versenyez az országos diákvállalkozó-vetélkedő döntőjében

Tizenkét csapat versenyez az országos középiskolás diákvállalkozó-vetélkedő döntőjében március 24-én Budapesten – mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Ismertette: a tavaly november végi határidőig 126, közöttük 27 határon túli csapat regisztrált a versenyre, és a felkészítő tanárokkal együtt több mint 600-an vesznek részt rajta.

A verseny kétfordulós, a csapatok bemutatkozó videóval jelentkeztek a versenyre, emellett elképzelt vállalkozásuk üzleti tervét mutatták be.

Bartal Tamás azt mondta: az ilyen versenyek nagyon fontosak, mivel hasznosak lehetnek “egy pénzügyileg megvilágosodott nemzedék kinevelésében”.


2018. március 14. Nemzetgazdasági érdek egy pénzügyileg “felvilágosult” generáció kinevelése

Kialakult az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő kárpát-medencei döntőjének listája. A 12 fős mezőnyből 2 csapat a határon túlról, Kolozsvárról és Csíkszeredáról érkezik. A határon túli csapatok és felkészítő tanáruk itt tartózkodásának költségeit a Miniszterelnökség állja – jelentette be Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

A pénzügyi és gazdasági tudatosság növelése a Kormány kiemelt célja. Nemzetgazdasági érdek egy pénzügyileg “felvilágosult” generáció kinevelése. Ehhez szükség van hiteles vállalkozói példák bemutatására és gyakorlatias nevelésre, már általános iskola 7-8. osztályától kezdve. A gyerekek az ilyen kezdeményezéseket lelkesen fogadják, amit a március 5. és 9. között megrendezett Pénz7 témahét tapasztalatai is mutatják. A témahéten a helyettes államtitkár önkéntesként vett részt, melynek keretében a tanórán játékosan gyakorolták, milyen a vállalkozói létforma.

Hasonló kezdeményezés az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő megszervezése, amelyet a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vállalt fel. A vetélkedő a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat által meghirdetett “Szociális Mikrofinanszírozás éve” programsorozat egyik kiemelkedő eseménye. Az idén másodszor megrendezésre kerülő versenyre rekord számú, 126 csapat nevezett be, és kiemelkedő, több százezres közösségi média eléréssel zajlott a csapatok felkészülése. A zsűri 11 csapatot juttatott tovább, míg közönségszavazással további 1 csapat került a döntőbe. A csapatoknak létre kell hozniuk egy képzeletbeli vállalkozást, egy életképes üzleti ötlettel. A csapatok több mint fele a szolgáltatási szektorban képzeli el vállalkozása működését, harmaduk ipari területet választott, de akadnak jelentkezők az idegenforgalmi és kereskedelmi területen is.

Szekfü Tibor, a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat elnöke hangsúlyozta, hogy a vetélkedő során nem a lexikális tudás számít, hanem a kreativitás és az ötletesség. A csapatok többféle szituációban fogják összemérni tudásukat, a feladatok gyakorlatorientáltak és játékosak lesznek. A győztesek és a különdíjasok értékes tárgynyereményekre számíthatnak. A döntőt 2018. március 24-én rendezik meg Budapesten. További információ a diakvallalkozo.hu internetes oldalon olvasható.


2018. március 6. A független magyar energiapolitika alappillére a Könnyű Közmű Program

Bartal Tamás sajtófotóiBartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt a vendége a Civil Rádió Merítés című műsorának.

A helyettes államtitkár az adásban kiemelte, hogy a Könnyű Közmű Program fontos eszköz Magyarország energiapolitikai függetlenségének megteremtésében. A 2013-ban kezdődött rezsicsökkentési program folytatásaként a Könnyű Közmű Program a közműbekötések költségeit csökkenti jelentősen, a családoknál a megtakarítás eléri a mintegy 2 millió forint, a kis- és középvállalkozásoknál pedig a mintegy 3 millió forintot.


2018. február 27. A magyar útdíj rendszer innovativitását külföldön is elismerik

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára előadást tartott a XXV. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórumon.

A helyettes államtitkár kifejtette, hogy az Európai Bizottság a bevezetés óta több hivatalos eljárásban is vizsgálta a magyar e-útdíj rendszert. Ezek alapján kijelenthető, hogy a HU-GO teljes mértékben megfelel az Unió által megfogalmazott irányelveknek és szakmai követelményeknek. A szervezet szakvéleménye kitér arra is, hogy a magyarországi megoldás innovatív, és egyedülállóan segíti elő az országok közötti átjárhatóságot. A fejlesztők olyan nyílt platformot alkottak, amelyhez bármilyen járműkövetési eszközzel csatlakozni lehet, de ezek hiányában is lehetőség van az úthasználat bevallására. Az erre a célra kifejlesztett, könnyen és többféle módon megváltható viszonylati jegyet az Európai Bizottság több tagállamnak is átvételére ajánlotta.

A politikus megegmlítette azt az érdekességet, hogy a bolgár e-útdíj rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzés műszaki paramétereinek összeállításához a Világbank a magyar utat állította követendő példaként egy tanulmányában.


2018. február 21. Az e-mobilitás lesz az egyik fő témája a Nemzetközi energia és innovációs fórumnak

Az e-mobilitás, az innováció és a fenntartható energiatermelés lesz a fő témája a február 27-28-án Budapesten megrendezendő 25. Nemzetközi energia és innovációs fórumnak.

Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. igazgatóságának elnöke, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a fórumról szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magyar útdíjfizetési rendszert, a HU-GO-t tíz hét alatt hozták létre, működése első 2,5 hónapjában behozta a kiépítési költségét, éves fenntartási költségét pedig másfél hónap alatt kitermeli.

A magyar útdíjfizetési rendszer iránt jelentős nemzetközi érdeklődés mutatkozik, a gyakorlatot az Európai Bizottság és a Világbank is ajánlja alacsony üzemeltetési költsége és innovatív megoldása miatt – mutatott rá a NÚSZ elnöke.

Steier József, a konferenciát rendező Sunwo Stratégiai Energia Technológiákat Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. alapítója elmondta, hogy fórum évről évre bemutatja a nemzetközi folyamatokat, és ezzel segíti a magyar energiaipart. A fórumot először rendezik Esztergom és Visegrád után Budapesten, hogy közelebb hozzák a döntéshozókhoz az információkat.

A szervezők tájékoztatása szerint a konferencián a magyar előadók mellett marokkói és kanadai szakemberek is előadást tartanak.


2018. február 19. Itt a rezsicsökkentés folytatása

Egyre több embernek és vállalkozásnak segíthet a Könnyű közmű program – hangsúlyozta a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára az Inforádió Aréna című műsorában. A program társadalompolitikai célja, hogy a családok kedvezményekkel minél többet tudjanak megtakarítani. A gazdaságpolitikai cél pedig, hogy az így megnövekedett fogyasztás befolyással legyen a gazdasági növekedésre is.

Mivel a felhasznált mennyiség alapján határozták meg a kedvezményt, így magánszemélyeken túl kis- és középvállalkozások is élhetnek a lehetőséggel.

A program további célja a bürokrácia csökkentése. Erre azért volt szükség, mert a Versenyképességi Tanács jelezte a kormányzatnak, hogy a villany-, gázbekötések hosszú ideig tartanak és rendkívül bonyolultak – árulta el Bartal Tamás. „Lényegében egy eltúlzott, drága, lassú bürokráciát próbálunk lebontani, ami nem egy egyszerű dolog, lépésről lépésre haladunk” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

A Könnyű közmű program nem más, mint a rezsicsökkentés folytatása – jelentette ki Bartal Tamás, aki szerint előbb utóbb mindenki kapcsolatba kerül vele.

Tavaly július óta a közmű bekötése díjmentessé vált meghatározott teljesítménymértékig. Ez nem csupán új építésű háznál érvényes, hanem akkor is, ha valaki felújít vagy bővít. A fogyasztásmérőig a hálózati engedélyes viseli a költségeket, a házi vezetéket azonban már az ingatlan tulajdonosának kell kiépítenie.


2018. február 19. Fél év alatt kilencmilliárdot spórolt a fogyasztóknak a Könnyű Közmű Program

Bartal Tamás sajtófotóiA Könnyű Kzmű Programban 2017. július óta a díjmentességnek köszönhetően több mint kilencmilliárd forintot takaríthatott meg a lakosság, valamint a kis- és középvállalkozói szektor – jelentette be a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Magyar Időknek.

Bartal Tamás a hétfői lapszámban megjelent interjúban hangsúlyozta, az intézkedéscsomag célja az volt, hogy beláttassák a közműszolgáltatókkal: a fogyasztót kell előtérbe helyezni.

A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy amíg volt olyan elosztótársaság, amelyik megfelelt az új szabályoknak, többen megpróbálták különféle trükkökkel szabotálni a fogyasztók számára a program által biztosított díjmentességet. Előfordult például, hogy foglaló befizetéséhez kötötték az egyébként ingyenes közműcsatlakozás elvégzését.

A visszás eseteket jelentették a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalnak, amely bírsággal vagy egyéb szankciókkal intézkedett, illetve újabb szabályozási lépésekre is szükség volt. Így született meg az első és a második versenyképességi törvény, amely az eddigieknél szigorúbb feltételeket szab a szolgáltatóknak – tájékoztatta a lapot Bartal Tamás.

Január óta havonta további 2,5 milliárd forint maradhat a fogyasztóknál annak köszönhetően, hogy megszüntették a gáztömörségi vizsgálatot, ami miatt ellenőrzésekkor elzárták a gázt, s több száz család maradhatott fűtés és meleg víz nélkül, akár hónapokra, a visszakapcsoláshoz pedig többmilliós felújítási beruházásokra volt szükség.

2018. február 19. Akár néhány nap alatt elvégezhető a gázkészülékek cseréje

Hónapok helyett akár néhány nap alatt elvégezhető február elejétől a gázkészülékek cseréje – mondta a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Bartal Tamás azt mondta, a kormány ésszerű szabályokat vezetett be a gázkészülékek cseréjére, mostantól egyáltalán nem szükséges az elosztócég közreműködése a cserefolyamatban.

Ha a cserével együtt a gázvezetéket is át kell alakítani, akkor ezentúl a tervező ellenőrzi és igazolja, hogy a terveknek megfelelően kivitelezték-e a munkát. Mivel a folyamatból kivettek egy “felesleges szereplőt”, egyszerűsödött az eljárás – tájékoztatott.

“Ez azt jelenti, hogy Magyarországon körülbelül hétmillió embert és több százezer céget érint (…), és mindenre vonatkozik, főzőlapokra, cirkó kazánokra, kombi cirkókra, tűzhelyekre” – mondta.