2017. október 12. A kormány gyorsítani akarja a közmű-engedélyezési eljárásokat

Bartal Tamás sajtófotókA kormány jelentősen gyorsítani akarja a közmű-engedélyezési eljárásokat, ez a gázcsatlakozások esetében akár 100 nappal, a villanynál 150 nappal is megrövidülhet a családok, a kis- és középvállalkozások számára – közölte a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Bartal Tamás elmondta, hogy a Könnyű Közmű Program folytatódik. A kormány ezzel kapcsolatos döntése nyomán a Miniszterelnökség szeptember 26-án benyújtotta a második versenyképességi törvény tervezetét az Országgyűlésnek, a gazdasági bizottság pedig a héten lefolytatta a részletes vitáját és támogatta végszavazásra bocsátását – tette hozzá.

Közölte: a második versenyképességi törvénynek az is célja, hogy egyszerűbbé tegyék a gázkészülékcserét, észszerűbbé váljanak a gázszolgáltatáshoz kapcsolódó vizsgálatok és a számlázási folyamatok egységesek legyenek az egész közműszektorban. Mindezek a lépések egyszerűbbé, gyorsabbá és átláthatóvá teszik a családok, valamint a kis- és középvállalkozások számára a közműcsatlakozást – mondta Bartal Tamás, hozzátéve: “törvény szintjén fogjuk biztosítani azt az elvet, hogy a szolgáltatók vannak a fogyasztóért és nem fordítva”.

Közölte, a második versenyképességi törvényjavaslat benyújtását széleskörű szakmai egyeztetés előzte meg. A tervezett intézkedéseket az energiahivatal és a mérnöki kamara támogatta, továbbá az elosztótársaságok véleményét is beépítették a tervezetbe. Bartal Tamás a tervezett intézkedésekről szólva kifejtette: gázkészülékcseréhez – ami járhat a lakásban lévő gázvezetékrendszer kisebb átalakításával is – nem kell majd az elosztótársaság külön engedélye az üzembe helyezéshez, hanem a felelős tervező tud majd nyilatkozni a műszaki megfelelőségéről. Ezzel időt lehet spórolni – mondta.

Közölte, a gázellátás folyamatos biztosítása érdekében is lépéseket tesznek: megszüntetik az eddigi gáztömörség-vizsgálatot, amely nem jelezte az élet- vagy közveszélyt. Ezzel szemben a valós veszélyt jelentő gázszivárgást ingyenesen ellenőrzik majd. Ezzel elkerülhetővé válik, hogy az elosztó a nem megfelelő gáztömörség miatt az őszi-téli hónapokban akár több hónapra lezárja a gázszolgáltatást – mutatott rá Bartal Tamás. Elmondta, egységessé teszik a közműszektorban a részszámlák kibocsátásának szabályait: egyszerre legfeljebb háromhavi számlát lehet majd kiküldeni és a fizetési esedékességet havonta egyenlően kell majd megállapítani.

Bartal Tamás közölte: visszamenőlegesen megerősítik a díjmentesség törvényi garanciáit. Valamennyi közműre előírják, hogy a szolgáltató, az elosztó a csatlakozási igény befogadását nem tagadhatja meg, ha a csatlakozás valamennyi jogszabályi feltétele teljesül. Gáz- és villanycsatlakozások esetében az elosztó a csatlakozási igény teljesítését nem kötheti óvadék, letét, előleg, kötbér vagy más fizetési kötelezettség teljesítéséhez – mondta.

Ismertette: a gázcsatlakozások esetén egyértelművé teszik, hogy ha az elosztóvezeték hossza meghaladja a díjmentességi határt jelentő 250 métert, akkor a díjakat csak az e feletti részre kell megfizetni, a díjmentességet pedig több lakást vagy üzletet magában foglaló ingatlan esetében lakásonként, illetve üzletenként kell értelmezni.

Víziközmű esetében visszamenőlegesen bővítik a mentesség alá eső díjtételek körét: elengedik a kiszállási díjat, az igényfelméréssel és az igénybejelentés feldolgozásával, elbírálásával kapcsolatban bármilyen tevékenység, szolgáltatás díját.

Bartal Tamás szólt arról, a Könnyű Közmű Program célja, hogy a közművekkel kapcsolatos ügyek gyorsabbak, olcsóbbak, egyszerűbbek legyenek és a szolgáltatás színvonala emelkedjen. A program első lépése a közműcsatlakozások díjmentessé tétele volt – mondta a helyettes államtitkár, rámutatva arra, hogy egy átlagos méretű lakás, családi ház, üzlethelyiség esetében magánszemélyeknél legfeljebb mintegy kétmillió forintos, cégek esetében mintegy hárommilliós megtakarítás jelentkezhet.

Hozzátette: második lépésként, szeptember elsejétől “megtörtük az elosztók monopóliumát a közmű-kivitelezések tekintetében”, már a vállalkozások széles köre dolgozhat közműcsatlakozás kiépítésén. Bartal Tamás szólt arról is, a program kezdete óta több lakossági jelzést is kaptak arról, hogy az ország egy-egy területén az adott szolgáltató nem biztosította vagy valamilyen feltételhez kötötte a díjmentes közműcsatlakozás lehetőségét. Az is előfordult, hogy más jogcímen be akarták szedni a fogyasztótól a pénzt.

Kijelentette: “a törvényben biztosított díjmentességi kör kapcsán semmilyen kiskaput, apró betűs költséget vagy más trükközést nem fogadunk el”. Közölte, eljárást kezdeményeznek minden olyan esetben, amikor egy szolgáltató megpróbálja “elszabotálni” a közműcsatlakozások ingyenességét vagy az eljárások gyorsítását.

Bartal Tamás arra kérte a fogyasztókat, hogy tájékozódjanak a változásokról és éljenek bejelentéssel, ha a szolgáltató azoktól eltérő feltételeket próbál számukra megszabni.


2017. szeptember 15. Kétmilliárd forintot takarítottak meg a családok és a vállalkozások a közműcsatlakozások díjmentessé tételével

Bartal Tamás sajtófotókKét hónap alatt összesen mintegy 2 milliárd forintot takarítottak meg a családok, illetve a kis- és középvállalkozások azzal, hogy július 1-jétől díjmentessé váltak a gáz, a villany, az ivóvíz és a csatornabekötések – közölte Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Felidézte, hogy a kormány átfogó programot indított, amelynek első lépéseként díjmentessé tették a közműcsatlakozásokat, szeptember 1-jétől pedig már nem csak az elosztó társaságok, hanem vállalkozók széles köre végezheti a csatlakozások kiépítését. A helyettes államtitkár kiemelte, a villanyszerelők és vízszerelők nyilvántartása a vártnál hamarabb tudott elindulni. Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is várják a vállalkozók jelentkezését. A naponta frissülő névjegyzékben a fogyasztók már kereshetnek szakembereket – jelezte.

A “Könnyű közmű” program fő célkitűzése, hogy a közműcsatlakozások gyorsabbak, olcsóbbak, egyszerűbbek legyenek és a szolgáltatás színvonala emelkedjen – hangsúlyozta Bartal Tamás. Úgy fogalmazott: a kormány ki akarja szabadítani az otthont építő vagy felújító családokat a bürokrácia, a lehetetlen határidők és a magas költségek fogságából. Hozzátette, hogy a lassú és körülményes közműcsatlakozási folyamat a vállalkozásoknak versenyhátrányt jelent.

A helyettes államtitkár ismertette, hogy az első két hónapban, július-augusztusban csaknem 1,5 milliárd forint maradt azoknál a családoknál, illetve kis- és közepes vállalkozásoknál (kkv), amelyek gázbekötést kezdeményeztek, 400 millió forintot takarítottak meg a villamos áramot, és több mint 100 millió forintot a vizet bekötők. Közölte, a program iránt rendkívül nagy az érdeklődés. Az intézkedés bevezetésének első napjától meredeken emelkedik a közműbekötésekre vonatkozó igénylések száma, van olyan szolgáltató, ahol ez a szám az ötszörösére nőtt.

A helyettes államtitkár példaként hozta fel, hogy az E.onnál júniusban még csak 110 csatlakozási igény volt, ez július-augusztusra 550 fölé emelkedett.
Felidézte, hogy mindhárom közműcsatlakozás kialakításakor – egy átlagos méretű lakás, családi ház, üzlethelyiség esetében – minimum 450 ezer, de akár 1,9 millió forint is megspórolható. A kkv-k további 1 millió forintot, azaz összesen mintegy 3 millió forintot is megtakaríthatnak az ivóvíz és szennyvíz közműfejlesztési hozzájárulás elengedésének köszönhetően.

A díjmentesség bevezetése mellett radikálisan csökkentették a közműcsatlakozással kapcsolatos ügyintézési határidőket, illetve ahol nem volt ilyen, ott rövid határidőket szabtak meg az elosztóknak – hívta fel a figyelmet Bartal Tamás. Elmondta azt is, a bekötési munkák elvégzése iránt több ezer vállalkozó érdeklődik, százas nagyságrendű a névjegyzékbe vétel iránti kérelmek száma, és sok a hiánytalan kérelem, ami elsősorban a kormányhivatalok jó előkészítő munkájának köszönhető.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a Miniszterelnökség folytatja az együttműködést a szakmai szervezetekkel a “Könnyű közmű” program minél nagyobb sikere érdekében. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésére országjárás kezdődik, amelynek keretében a helyi vállalkozók tájékoztatást kaphatnak a változó szabályozásról és a számukra megnyíló új lehetőségekről – mondta el.


2017. július 28. Egyeztetés a vállalkozók képviselőivel

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára pénteken, az érintett vállalkozói érdekképviseletek képviselőivel folytatott tárgyalást követően, az Országház épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elosztótársaság a közműkivitelezésekben monopolhelyzetet tartanak fenn, a kormány ezen kíván változtatni.

Kiemelte, a kabinet július 1-jétől korlátozta az elosztótársaságok hatósági jogköreit, radikálisan csökkentette a határidőket, mivel sok panasz érkezett arról, hogy az építkezéseknél, átalakításoknál a körülményes engedélyezés és kivitelezés sokszor hónapokkal meghosszabbítja a munkát.

A kormány ezért szeptembertől a vállalkozások széles körét engedi be erre a piacra, amitől a szolgáltatások színvonalának emelkedését és a kivitelezői árak csökkenését várja – fejtette ki Bartal Tamás, aki közölte azt is, hogy a kabinet a családok és vállalkozások döntésének segítése érdekében létrehozza a villanyszerelők és vízszerelők központi nyilvántartását, amelybe szeptembertől várják az érintett szakmák képviselőinek jelentkezését. A helyettes államtitkár megjegyezte, ez a lista nem kizárólagos érvényű lesz, hanem egy lehetőség a kivitelezőt keresőknek, az ingyenes nyilvántartásba kerülés szakmai és képzési kritériumait pedig kormányrendelet szabályozza majd.

A helyettes államtitkár emlékeztetett, a kabinet július 1-jétől díjmentessé tette a közműcsatlakozásokat, amivel a lakossági felhasználók egy átlagos méretű lakást vagy családi házat feltételezve legalább 450 ezer, legfeljebb pedig 1,9 millió forintot takaríthatnak meg, míg a kis- és középvállalkozások költségcsökkentése elérheti a 2,8 millió forintot is.

Nemesi Pál, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara építőipari és közbeszerzési ügyekért felelős alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta, támogatják a kormány azon intézkedéseit, amelyek jelentős anyagi megtakarítást és gyorsítást eredményeztek a beruházásokban. Hangsúlyozta továbbá, hogy szervezetük minden támogatást megad, hogy a legfelkészültebb és legkorszerűbb technológiát használó vállalkozások kerülhessenek a központi nyilvántartásba.”


2017. június 30. Elstartolt a Könnyű Közmű Program

Bartal Tamás sajtófotókIngyenessé válnak a közműcsatlakozások július 1-jétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), és ennek a körnek mérsékli vagy teljesen díjmentessé teszi a kormány a kapcsolódó eljárási díjakat, miközben csökkennek az ügyintézési határidők is – jelentette be Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.

Egy átlagos méretű családi háznál vagy üzlethelyiségnél mindhárom közműcsatlakozás kialakítása esetén a családok 450 ezer és 1,9 millió forint közötti összeget takaríthatnak meg, a kkv-k pedig akár 2,8 millió forintot is – emelte ki Bartal Tamás.

A díjmentesség három szektorra vonatkozik, meghatározott fogyasztási mértékig. A gáz, a villany, valamint az ivóvíz- és szennyvízbekötéseknél a kedvezmény nemcsak az új építésű ingatlanokra érvényesíthető, hanem a lakóingatlan vagy az üzlethelyiség átalakításakor is igénybe vehető – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Ezzel a családok újabb jelentős segítséget kapnak az otthonteremtéshez, és a hatályba lépő intézkedések javítják a hazai kkv szektor versenyképességét is – tette hozzá.

A helyettes államtitkár elmondta: a Miniszterelnökség javaslatára az Országgyűlés által elfogadott törvény, valamint az annak végrehajtását szolgáló kormányrendelet értelmében díjmentessé válik a legfeljebb óránként 4 köbméter és a legfeljebb 32 amper névleges teljesítményű fogyasztásmérők beszerelése, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötése. Ezek egy nagyobb lakás vagy egy átlagos méretű családi ház, illetve egy átlagos méretű üzlethelyiség ellátásához elegendőek – jelezte.

Nemcsak a csatlakozási alapdíjakat és a fogyasztásmérő díját engedik el. A gázbekötéseknél az elosztó 250 méterig a közcélú vezetéket is ellenérték nélkül építi ki, ami teljesen új szabály – hangsúlyozta Bartal Tamás.

A villanyszektorban az eddigi kétszeresére emelkedik az az elosztói vezetékhossz, amit az elosztó társaság ingyenesen biztosít.

A víziközmű-szektorban a közműfejlesztési hozzájárulást a lakossági fogyasztóknak már eddig sem kellett fizetniük, a díjmentesség július 1-jétől a kis- és középvállalkozásokra is kiterjed.

A helyettes államtitkár kiemelte azt is, hogy csökkennek a gázszektorban a különdíjas szolgáltatások költségei.

Kitért arra, hogy a kormány a hatósági szemlélet helyett a szolgáltatói szemléletet és hozzáállást szeretné erősíteni a közműcégeknél. Július 1-jétől a fogyasztók jogorvoslatért fordulhatnak a műszaki-biztonsági hatósághoz, ha az elosztó társaság elutasítja közműkiviteli tervüket. Jogorvoslattal lehet élni akkor is, ha az elosztó elutasítja a terv szerint kivitelezett közmű átvételét.

Bartal Tamás hozzátette, hogy ezek a jogorvoslati eljárások díjmentessé válnak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy jelentősen csökkennek a közmű-csatlakozásokkal kapcsolatos ügyintézési határidők, valamint a korábbi határozatlan idővel szemben meghatározott időhöz lesznek kötve a közművek szolgáltatásai.

 


2015. szeptember 10. Sajtótájékoztató a gázmérőcsere ingyenessé tételéről

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Miniszterelnökség módosító javaslatot készített elő a gázmérőcserékről.

Júniusban döntött ugyanis a kormány arról, hogy a gázmérőcserét ingyenessé teszi az egyetemes szolgáltatásra jogosultaknál. A kormányrendelet módosításával kibővítenék a kört azokkal a kisvállalkozásokkal és intézményekkel (óvodákra, bölcsődékre, iskolákra stb.), amelyek ugyan nem minősülnek egyetemes szolgáltatásra jogosultaknak, de alacsony fogyasztásuk vagy közintézményi jellegüknél fogva az ingyenesség számukra is megadható – közölte a politikus.


2015. február 26. Magyar Posta hibrid kézbesítési rendszerének átadása

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség  helyettes államtitkára nyitotta meg a Magyar Posta hibrid kézbesítési és konverziós rendszerének működtetésére szolgáló  üzem ünnepélyes átadását.

2012 májusában az egyes informatikai tárgyú európai uniós kiemelt projektekben meghatározott feladatok végrehajtásának felelőseiről szóló 1146/2012. (V.10.) Kormányhatározat írta elő, hogy az Új Széchenyi Terv keretén belül elindított Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 2011-2013. évi akciótervében nevesített informatikai projektek között a Hibrid kézbesítési és konverziós rendszer széles körű elterjesztése a közigazgatási szervek kapcsolattartásában a Magyar Posta bevonásával valósuljon meg.

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség szabályozásért és kodifikációért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a kormány a Magyar Postát kiemelt jelentőségű stratégiai vállalatként kezeli, támogatja az állami vállalat belső és külső modernizációját, működésének új és fenntartható pályára való állítását. A kormány hisz abban, hogy a Magyar Posta fejlesztéseivel tevékenyen hozzá tud járulni a szolgáltató állam koncepciójának megvalósításához, közelebb hozza az államot az állampolgárokhoz, s ehhez minden támogatást megad a társaságnak.

A helyettes államtitkár kifejtette: a kormány célja egy olyan postai szolgáltató létrehozása, amely őrzi hagyományait, ugyanakkor megfelel a 21. század üzleti, szolgáltatói és technológiai kihívásainak. A posta meg kívánja őrizni a klasszikus tevékenységek (például levélkézbesítés, bélyegkibocsátás) területén elért piaci vezető szerepét, emellett új üzleti területeken – különböző pénzügyi, logisztikai szolgáltatások, a nemzeti közműszolgáltatás és közigazgatási fejlesztés támogatása – is jövedelmezőn kíván tevékenykedni.

Bartal Tamás szerint a posta új kézbesítési és konverziós rendszere előnyös az ügyfeleknek, a postának valamint azon 59 közigazgatási szervnek is, amelyek elsőként csatlakoznak a rendszerhez. Támogatja a kormányzati ügyiratkezelést, csökkenti a bürokráciát, mérsékli az állam adminisztrációs terheit, hatékonyabbá teszi a közigazgatás működését, a posta számára új üzleti lehetőségeket teremt, az ügyfelek számára pedig gyorsítja az ügyintézést.