2018. április 4. Sokat spórolunk a Könnyű Közmű-programmal

Március 31-ig előzetes becslések szerint “a Könnyű közmű program 17 milliárd forintot csatornázott át a szolgáltatók extraprofitjából a kis- és középvállalkozásokhoz, valamint az emberekhez” – jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

“Ezen belül 9 hónap alatt csak a vízszektorban félmilliárd, a villamos energia területén 2 milliárd, a gázszektorban pedig ennél is több, 14,5 milliárd forintos megtakarítást hoztak az intézkedések” – tette hozzá a szerdán megjelent interjúban. Mint mondta, a visegrádi országok közül Magyarországon kerül legkevesebbe az alapközmű-szolgáltatás.
 A hónapról hónapra emelkedő megtakarítás bővülő lakossági fogyasztást eredményez, amely pedig fűti a gazdasági növekedést – fejtette ki Bartal Tamás.