2018. március 24. Rekordszámú hazai és határon túli csapat versenyzett idén az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedőn

Bartal Tamás sajtófotói

Végetért a második Oszágos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő kárpát-medencei döntője. A díjakat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, az esemény fővédnöke, Bartal Tamás helyettes államtitkár, a vetélkedő védnöke és prof. Csath Magdolna, a zsűri elnöke adták át.

Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára mint az esemény védnöke kiemelte: nemzetgazdasági érdek a pénzügyileg felvilágosult nemzedék felnevelése, amelyhez hiteles vállalkozói mintákra, valamint gyakorlatias oktatásra, nevelésre van szükség.

A helyettes államtitkár megjegyezte, hogy fontos a háztartások pénzügyi kultúrájának, tudatosságának fejlesztése is, hiszen a 2008-as hitelválság megmutatta, hogy az eladósodásnak milyen tragikus következményei vannak.

Bartal Tamás ismertette: az Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedőt öt év után idén rendezték meg másodszor, az idei vetélkedő mottója az volt, hogy „A jövő veled kezdődik.”

Bartal Tamás sajtófotói

A versenyre 126 csapat jelentkezett, amelyek közül 27-en határon túli területekről regisztráltak. A vetélkedő döntőjébe tíz magyarországi és két erdélyi csapat jutott.

A határon túli csapatok magyarországi tartózkodását a Miniszterelnökség finanszírozta – tette hozzá.

A Országos Középiskolás Diákvállalkozó Vetélkedő Kárpát-medencei Nemzeti Döntőjét a Ráckevei Ady Endre Gimnázium csapata nyerte, a második helyezett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vajda János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának csapata, lett, a dobogó harmadik fokára pedig a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium csapata állhatott fel.