2017. július 1. Bartal Tamás a díjmentes közműcsatlakozásokról

Milliókat spórolhatnak a családok a közműköltségeken, fejtette ki Bartal Tamás helyettes államtitkár az M1 adásában.

A politikus bejelentette, hogy díjmentessé válnak a közműcsatlakozások július 1-jétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak, és ennek a körnek mérsékli vagy teljesen díjmentessé teszi a kormány a kapcsolódó eljárási díjakat, miközben csökkennek az ügyintézési határidők is.

Egy átlagos méretű családi háznál vagy üzlethelyiségnél mindhárom közműcsatlakozás kialakítása esetén a családok 450 ezer és 1,9 millió forint közötti összeget takaríthatnak meg, a kkv-k pedig akár 2,8 millió forintot is – emelte ki Bartal Tamás.

A díjmentesség három szektorra vonatkozik, meghatározott fogyasztási mértékig. A gáz, a villany, valamint az ivóvíz- és szennyvízbekötéseknél a kedvezmény nemcsak az új építésű ingatlanokra érvényesíthető, hanem a lakóingatlan vagy az üzlethelyiség átalakításakor is igénybe vehető – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.