Szolgáltatói szemléletre van szükség hatósági hozzáállás helyett

Rákosmente TV – Álláspont (szerkesztő riporter: Harasztovich Erika)

2018. március 23.

Műsorunkban olyan témával foglalkozunk, ami a téli időszakban, de azon kívül is fontos lehet mindenki számára, aki a háztartásában gázkészülékeket használ, ugyanis február 1-jétől egyszerűsödik a gázkészülékek cseréje. Ezzel kapcsolatban Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a vendégünk. Eddig mik voltak az idevonatkozó szabályok?

Bárkivel előfordulhat, hogy meghibásodik a gázkészüléke vagy a kazánja, de az is előfordulhat, hogy egy újabb, energiahatékonyabb megoldásra szeretné azt kicserélni. Ebben az esetben eddig egy nagyon hosszú eljáráson kellett átesni, ami azzal kezdődik, hogy általában tervezni kell magát a készülékcserét. Ha hozzá kell nyúlni a gázvezetékhez akár 1 centiméteren is, akkor szükséges tervező bevonása. A tervező munkája után jött a kivitelező, a gázszerelő és utána még az elosztótársaságot ki kellett hívni. Ezt hívják meózásnak. Sajnos az volt a tapasztalat, hogy hónapokat kellett várni, hogy kijöjjön az elosztótársaság. Így nagyon sok esetben hónapokra maradtak meleg víz, fűtés nélkül az emberek.

Hogyan egyszerűsödött most ez a folyamat?

Lényegében a folyamat kettéválik onnantól kezdve, hogy kell-e tervezni a készülékcserét vagy nem. Mint említettem, akkor kell tervezni, hogyha a gázvezetékhez hozzá kell nyúlni. Ebben az esetben a tervező megtervezi, a kivitelező megcsinálja és ezt követően az új szabályok szerint nem kell várni az elosztóra, hanem a tervezőt vissza kell hívni, aki igazolni tudja a készülék használhatóságát. Abban az esetben pedig, hogyha a gázvezetéket nem kell megbontani, tehát egy ugyanolyan paraméterekkel rendelkező készülék egyszerűen felhelyezhető a korábbi helyére, akkor maga a gázszerelő lényegében mindent elvégez és egy napon belül az egész folyamat lebonyolítható.

Ez az egyszerűsödött új eljárás akkor lényegében minden fogyasztónak elég nagy előnnyel jár, de nem rak plusz felelősséget a tervezőre?

Egyrészről minden fogyasztó élvezni tudja ennek előnyeit. Magyarországon a háztartások 75%-a, mintegy 3.000.000 lakás, iroda- vagy üzlethelység fűt gázzal, rájuk mind érvényes ez az új szabály, nekik ez abszolút mértékben előnyös. A tervezőknek viszont ez egy nagyobb felelősség, de teljesen biztonságos, hiszen a tervezők eddig is benne voltak a rendszerben, ők ismerik a gázipari előírásokat, felsőfokú képzettséggel rendelkeznek, megvan a megfelelő gyakorlatuk. Tehát nagyobb a felelősségük, de biztonságos a rendszer.

Körülbelül mennyi időre rövidül így ez az eljárás?

Eddig hónapokban mérhettük a gázkészülék cseréjének a folyamatát. Azt gondoljuk, hogy napokra, hetekre tud lerövidülni ezáltal a folyamat.

Ez minden gázkészülékre érvényes?

Így van, minden gázkészülékre érvényes, függetlenül attól, hogy az nyílt vagy zárt égésterű, PB gázos vagy vezetékes gázhoz kapcsolódik. Tehát kezdve a sütő berendezésektől, a különböző fűtő berendezéseken át, mindenféle készülék, cirkó, kombicirkó. Minden gázzal működő készülékre vonatkozik!

Beszélgessünk még a Könnyű Közmű Programról. Ez is egy fontos új változás!

Igen, lényegében amiről eddig beszéltünk, az a Könnyű Közmű Programnak a része, annak az ötödik szakasza. A Könnyű Közmű Program egy eléggé összetett program: a kormány 2017 tavaszán hirdette meg. Az a fő célja, hogy a közmű-engedélyezések, a közmű-kivitelezések gyorsabbak, olcsóbbak és egyszerűbbek legyenek. Ennek a legfontosabb része tavaly július 1-én indult el: ez a közműbekötéseknek a díjmentessége. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos fogyasztású lakásnál, de üzlethelységnél is (pl. fodrászat, pékség) a közműbekötések díjmentessé váltak meghatározott határig. Ez egy rendkívül népszerű program, nagyon sokan jelentkeztek rá. Tavaly július 1-jétől idén január végéig láttuk egyelőre számokat, körülbelül 9 milliárd forint volt a megtakarítás eddig ebben a díjmentességi programban.

Ez kiknek a számára előnyös? Említettük már, hogy a vállalkozóknak, de az egyszerű földi halandóknak, a fogyasztóknak is?

Igen, a kormány célja a Könnyű Közmű Programmal egyrészről a családoknak a segítése. De nem csak családokról, hanem minden fogyasztóról beszélünk, aki átlagos vagy átlag alatti fogyasztással rendelkezik. Számokra lefordítva: a 4 köbméter/óra névleges teljesítményű gázfogyasztó készülékre, a 32 Amper névleges teljesítményű villanymérőre, illetve az ivóvíznél 32 milliméter, a csatornánál pedig 160 milliméter átmérőjű vezetéknek a bekötésére vonatkozik a díjmentesség. Tehát ez nem luxuslakásora, luxusingatlanokra vonatkozik, hanem kizárólag egy átlagos lakásra, irodára, üzlethelységre lehet alkalmazni.

Pontosan hogyan lehet bekapcsolódni a Könnyű Közmű Programba?

A Könnyű Közmű Programban való részvétel automatikus, ellenőrizni kell hozzá a feltételeket, hogy hogyan lehet ide jelentkezni. Ezt megteheti egyébként a kormany.hu oldalon, továbbá a kormányhivatalok oldalán is elhelyeztünk ezzel kapcsolatos tájékoztató anyagokat. Ha valaki úgy látja, hogy tud jelentkezni ebbe a programba, akkor a területileg illetékes elosztó társaságnál tudja kezdeményezni, kérelmezni a jelentkezést. Voltak rossz tapasztalataink az elmúlt időszakban, kezdetekben több társaság megtagadta a jelentkezéseknek a befogadását. De ezzel kapcsolatban új szabályokat hoztunk, hatósági eszközökkel, bírságolásokkal is arra kényszerítjük az elosztó társaságokat, hogy mindenkinek az igényét fogadják be és mindenkinek biztosítsák a díjmentesen járó közműbekötéseket.

Mi minden tartozik még a Könnyű Közmű Programhoz?

A Könnyű Közmű Programnak januártól volt még egy fontos lépése, ami említést érdemel. Megszüntettük a műszaki biztonsági felülvizsgálatot. Ez azt jelentette, hogy korábban az elosztó társaság bármikor kimehetett bármelyik családi házba vagy társasházba és megnézték a gáztömörséget, ami lényegében egy elméleti fogalom, egy semmire sem jó mérés volt. Nekem egyszer elárulta az egyik elosztó társaság képviselője, hogy bárhová mennek, sehol nem lesz tömör a gáz. Ez azt jelentette, hogyha nem volt tömör a gáz, akkor a bejövő vezetéknél azonnal lezárták a gázszolgáltatást és onnantól kezdve akár több száz család, több ezer ember maradt meleg víz és fűtés nélkül. Gondoljunk bele, télvíz idején ez rendkívül hátrányos mindenkinek. Hiszen meleg víz és fűtés nélkül maradtak családok, de akár üzlethelységek és irodák is, ami egy indokolatlan megkülönböztetés és hátrány volt. Bevezettük, hogy mostantól kizárólag fűtési idényen kívül lehet jönni és nem a gáztömörséget kell mérni, hanem a gázszivárgást kell vizsgálni. Természetesen ha bárki észlel gázszivárgást, azonnal hívhatja az elosztót és ki fognak jönni. Ingyenesen kell elvégezni a vizsgálatot és pontosan be kell határolni azt a készüléket vagy helyet, ahol van a szivárgás.  Mostantól nem lehet lezárni az egész társasházat, hanem kizárólag ha csak egy készüléknél van a probléma, akkor azt a készüléket, vagy ha egy lakásban, akkor csak azt a lakást lehet kizárni a szolgáltatásból.

Ha jól értem, akkor ennek az egész programnak az a célja, hogy kevésbé legyünk függő viszonyban ezekkel a társaságokkal?

Így van! Én azért dolgozom, hogy lebontsuk azt a monopóliumot, amit ezek az elosztó társaságok élveznek. Ne felejtsük el, hogy ezeket a társaságokat a kilencvenes évek közepén a Horn-kormány külföldi magánkézbe adta és lényegében nagyrészt még mindig ott vannak. Ők nyilván a profitot tekintik elsőrendű célnak és nem a fogyasztók szolgálatát. De én azt gondolom, hogy szolgáltatói szemléletre van szükség hatósági hozzáállás helyett. Tehát mi azon dolgozunk, hogy ezt a monopóliumot le tudjuk bontani és ezek a társaságok valóban a fogyasztókért dolgozzanak.

Lesz folytatása is a Könnyű Közmű Programnak, amiről eddig nem beszéltünk vagy a cél a sikeres működtetése az eddigieknek?

Vannak további feladatok és folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél jobb legyen ez a program. Folyamatosan figyelünk a fogyasztói jelzésekre, de a szakmai szervezetektől is folyamatosan kapunk visszajelzéseket: villanyszerelők jártak ez elmúlt héten nálam, de a Mérnöki Kamarának is vannak újabb ötletei, úgyhogy én mindenkinek azt tudom mondani, hogy a Könnyű Közmű Program folytatódik.

Nagyon szépen köszönöm, hogy eljött hozzánk és ismertette ezeket a fontos változásokat és remélem, hogy nagyon sok családnak és vállalkozónak megkönnyíti majd az életét és a mindennapjait ez a sok pozitív változás.